Zelenszkij: Európa Amerika nélkül mit sem ér
Megdicsérte Trumpot, de ítéletet mondott Európa felett az ukrán elnök.
Különvonat jár az elmúlt hétvégétől Jekatyerinburgból az Ural hegyei között Alapajevszk városba, amelynek környékén 1989-ben a cári család több tagjának maradványait megtalálták.
A Romanov-dinasztia emlékét felidéző háromórás vonatúton az utasok
és orosz, angol, valamint kínai audio-tárlatvezetéssel mélyedhetnek el a korszak és az uralkodócsalád történetének tanulmányozásában. Alapajevszkbe érve a turisták autóbuszra szállva járhatják be a városnak az uralkodócsaláddal kapcsolatos és egyéb nevezetességeit, majd este ugyanazzal a szerelvénnyel térhetnek vissza Jekeyterinburgba. Az urali vonatkirándulás a „császári útvonal” elnevezésű, az ország húsz régiójára kiterjedő idegenforgalmi projektbe illeszkedik.
Másnap nyolc embert vetettek élve egy Alapajevszk környéki tárnába, köztük Jelizaveta Fjodorova nagyhercegnőt. A ház helyén, ahol az uralkodót és családját lemészárolták, templomot emeltek Jekatyerinburgban. Az orosz ortodox egyház 2000-ben – mártírként – szentté avatta a cári családot.
(MTI)
(Címlapkép: Történelemkedvelő önkéntesek korhű jelmezbe öltözve. Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)